Büntetőeljárások

Elnevezés Az eljárás kezdete Csökkenő rendezés A jogerős döntés szerinti tényállás
Zsolnai Mihály és társai bűnügye

Zsolnai Mihály a Vasbeton Gyárépítési Nemzeti Vállalat alkalmazottjaként, egyben a pápai katonai repülőtér építésének vezetőjeként 1949 októberében Ausztriába szökött, ahol az angol és az amerikai hírszerző szervek előtt részletesen beszámolt a repülőtér építkezési munkálatairól. Miután az…

Viszneki László és társai bűnügye

Viszneki László 1949 júniusában Ausztriába szökött, ahol kapcsolatba került az amerikai és az angol titkosszolgálattal (CIC, FSS) és megállapodott velük, hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében katonai és gazdasági információkat szállít nekik. Többnapos kiképzésben részesítették, majd június végén…

Szabó János bűnügye

Szabó János rádiótávírászként 1948 júniusától a magyar politikai rendőrség bizalmas beosztásában szolgált. E közhivatalnoki állásából adódóan tudomására jutott katonai-állambiztonsági titkokról rendszeresen tájékoztatta a budapesti angol követség szolgálatában álló egykori VKF/2-es munkatársait…

Kollmann László és társai bűnügye

Kollmann László 1944-ben Lengyelország területén német segédrendőrként partizánok elfogásában és bántalmazásában vett részt. 1946-tól kezdve Grazban élt, Magyarország és Ausztria között kiterjedt ember- és árucsempészettel foglalkozott. 1948-tól a francia hírszerző szervezet számára, majd az…

Kovács József bűnügye

A rajkai rév határőrsén szolgálatot teljesítő Kovács József államvédelmi őrvezető és parancsnoka, Váradi Béla államvédelmi őrvezető 1950. április 5-én szolgálati fegyverüket maguknál tartva szolgálati helyüket elhagyva átszöktek Csehszlovákiába, majd onnan Ausztriába. Másnap Bruckban egy szovjet…

Kiss István bűnügye

Kiss István államvédelmi határőr 1949. október 4-én elöljáróját félrevezetve szabadságot kért és kapott, majd másnap illegálisan átlépte az oszták-magyar határt. Salzburgban kapcsolatba került az amerikai hírszerző szervezettel (CIC), kihallgatása során államvédelmi szolgálata alatt tudomására…

Bánki László bűnügye

Bánki László a kassai csendőrkerület ungvári nyomozó alosztályának vezetőjeként 1940-ben az ungvári, 1941-ben a munkácsi, 1942-ben pedig a központi nyomozó parancsnokság összekötő tisztjeként a budapesti kommunistaellenes eljárások egyik irányítója volt, a vizsgálat során száznál több személyt…

Tahy Pál és társai bűnügye

Ferenczy Pál pilisligeti plébános 1947 tavaszától a Credo Egyesületen és más katolikus szervezeten belül illegális mozgalmat hozott létre, amelynek vezetésébe Hummel István minisztériumi tisztviselőt is bevonta. A szervezkedéssel 1948-ban a Piliscsabán katonai szolgálatot teljesítő Tahy Pál…

Karcagi Ferenc bűnügye

Karcagi Ferenc 1948. július 18-án jogellenesen Ausztriába távozott, ahol együttműködést vállalt az angol titkosszolgálattal (FSS), majd hat alkalommal szintén jogellenesen visszatért Magyarországra, ahol katonai és ipari adatokat szerzett, Hernádi Gyulát beszervezte ügynöki munkára és vállalta,…

Fodor Gyula bűnügye

Fodor Gyula 1949. május 11-én jogellenesen Ausztriába távozott, ott a brit titkosszolgálatnak (FSS) katonai titkokat adott át. 1950 márciusában az amerikai titkosszolgálattal (CIC) együttműködésben vállalta, hogy részükre további katonai információkat szerez, illetve ügynököket szervez be, majd…

Domján Jenő bűnügye

Domján Jenő 1944 novemberétől nyilas pártszolgálatosként több személy elfogásában, kihallgatásában és megkínzásában vett részt Budapesten.

Csörsz Ernő bűnügye

Csörsz Ernő 1948. november 15-én sorkatonai szolgálatra vonult be a határőrséghez. 1950. április 11-én a pornóapáti határőr őrsről elszökött, majd jogellenesen Ausztriába távozott, ahol az angol titkosszolgálat (FSS) számára Grácban a magyar határvédelemre vonatkozó információkat adott át és…

Kriszten Ferenc Rafael és társai bűnügye

Kriszten Ferenc Rafael, az újhatvani ferences rendház vezetője és társai 1950 júniusában erőszakba torkolló tüntetést szerveztek a rendház előtt, hogy megakadályozzák a szerzetesek rendőrök általi elhurcolását.

Tóth Miklós és társai bűnügye

Tóth Miklós mint hivatalnok, majd „hivatalos megbízásánál fogva” (mint a magyar katonai elhárítás beszervezett ügynöke) katonai adatokat szolgáltatott ki az angol hírszerző szerveknek.

Molnár Sándor bűnügye

Molnár Sándor, a népi demokráciát gyűlölő kulák 1950. június 30-án a füzesgyarmati határban lévő földbirtokán gabonáját aratta egy 10 éves gyerekkel. Délben főzés céljából tudatosan alkalmatlan helyet választva tüzet rakott. A nyílt lángtól meggyulladt a száraz cigánybúza és a tűz elterjedt. A…

Tóth József bűnügye

Tóth József államvédelmi határőr 1950. július 17-én a csornai határvadász zászlóalj nagycenki őrséről Béres István határőrtársával együtt szolgálati fegyverét és 40 db lőszert magához véve járőrszolgálatba ment. A szolgálat során fegyvereiket és a lőszert magyar területén egy bokor alá rejtették…

Ambrus Jenő és társa bűnügye

Ambrus Jenő 1949. december 26-án jogellenesen Ausztriába távozott, ahol együttműködést vállalt az amerikai titkosszolgálattal (CIC), részükre katonai információkat adott át, több személyt Magyarországon ügynöküknek beszervezett, köztük Nagy Esztert, az ÁVH polgári alkalmazottját. 1950. július 13…

Legeza János bűnügye

1945 szeptemberében, amerikai hadifogsága alatt Hennyei Gusztáv volt vezérezredes felhívására az angolszászok érdekében Magyarország elleni kémszolgálatra vállalkozott. 1947-től kezdve a saját maga, illetve az általa kémkedésre beszervezett egykori katonatisztek által szerzett katonai adatokat…

Susán Gábor bűnügye

Susán János gazdálkodót 1950. augusztus elején héthavi börtönre ítélték, mert gabonabeszolgáltatási kötelezettsége során zsizsikes gabonát szolgáltatott be. Még e hónap folyamán a járási DÉFOSZ eljárást indított a család ellen, mert a kollektív szerződésben biztosított szolgálati díjnál…

Molnár Dénes és társai bűnügye

Molnár Dénes 1949 augusztusában Nagykőrösön megbízható ismerősei bevonásával egy illegális fegyveres szervezetet hozott létre, amelynek célja a népi demokratikus rendszer bukásának előmozdítása volt.