Munkás családból származott, édesapja Ózdon volt gyárimunkás. A négy polgári osztályt Miskolcon végezte el, majd 1930-ban önként bevonult a folyamőrséghez katonai szolgálatra, ahol szakaszvezetői rendfokozatot ért el. 1936-ban leszerelt és tisztviselőként a Miskolci Bíróságon helyezkedett el. 1944-ben Bajára a folyamőrséghez ismét behívták katonai szolgálatra. 1944 novemberében Szekszárdnál orosz fogságba esett, 1948 novemberben tért háza. Ezt követően ismét a Miskolci Bíróságon lett tisztviselő, ahonnan 1951-ben létszámcsökkentés miatt elbocsátották. 1951-ben az Ózdi Kohászati Üzemekbe került eleinte adminisztratív munkakörbe, majd fizikai állományba helyezték segédmunkásnak, 1954-től martinász lett
1956. október 24-én az Ózdi Kohászati művekből Kolozsit többedmagával őrszolgálatra rendelték ki, később belépett a nemzetőrségbe. Október 29-én a rendőrség épületét megtámadó tűntetők elől a város külterületére menekülő Cs. Nagy Zsigmond rendőr százados Varga Béla házának udvaráig jutott, aki a századost vissza akarta kísérni kihallgatásra a munkástanácshoz. Kolozsi István háza előtt haladtak el, aki felismerte a rendőrtisztet, majd megkötözte a kezeit és csatlakozott Vargához. Útközben találkoztak Magyar Zoltán és Varga Péter határőrökkel, miután leállítottak egy személyautót, abba beültették a foglyukat és együtt a városközpont felé indultak. Hamarosan azonban a kocsijuk elakadt a tömegben, Cs. Nagy Zsigmondot kirángatták az autóból, összeverték, majd egy fára felakasztották. Kolozsi a bántalmazásban nem vett részt..
1958. október 17-én a Kolozsi Istvánnal és társaival szemben indított büntetőper I. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.
HIM HL – XI.27. – 141/1958