Koppándy József

Névváltozat(ok)
Koppándi József
Kopándi József
Születési hely:
Pécs
Baranya vármegye
Születési idő
Lakóhely
Baja
Bács-Kiskun vármegye
Foglalkozás(ok)
katonatiszt
adminisztrátor
Életrajzi megjegyzés

Munkáscsaládból származott. 1914-ben államszámviteli államvizsgát tett, majd hivatásos katonaként szolgált. 1944-ben Huszt környékén megsérült, Németországba vitték kórházba. 1945 áprilisában Sonnebergben amerikai fogságba esett, ahonnan 1946 márciusában tért haza. 1946 októberében ezredesi rendfokozattal leszerelt. Közben háborús bűntettel vádolták, de a gyulai népbíróság felmentette a vádak alól. Utána több helyen dolgozott hosszabb-rövidebb ideig. 1952-ben adminisztrátorként a bátaszéki erdőgazdaságban dolgozott.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

Hadifogsága idején az amerikaiak támogatását élvező Zákó András vezérőrnagy azzal bízta meg, hogy Magyarországra visszatérve gyűjtse maga köré a demokráciaellenes ismerőseit és hozzanak létre egy illegális fegyveres mozgalmat, amely segíti majd az újabb háború esetén a Magyarországra érkező nyugati csapatokat. Zákó arra is felkérte, hogy a szervezet tagjai gyűjtsenek katonai adatokat és azokat juttassák ki hozzá. Koppándy először Huszár Ernőt, majd Gramling Lászlót szervezte be, majd együtt megkezdték a mozgalom kiterjesztését, vezetőnek Suhai Imre egykori altábornagyot kérték fel. A mozgalomba bevont több mint 100 személyt arra biztatták, hogy szerezzenek minél több fegyvert, amelyek segítségével majd megszállhatják a középületeket háború esetén.

A cselekmény helyszíne(i)
Baja
Bács-Kiskun vármegye
Bátmonostor
Bács-Kiskun vármegye
A cselekmény minősítése(i)
a népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezésének és vezetésének bűntette
kémkedés bűntette
Büntetőintézkedés

1953. június 4-én a Koppándy Józseffel és társaival szembeni indított büntetőper I. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Kivégzés
Temetés helye
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Budapest X. 911/1953
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 3.1.9. V-112336
HU ÁBTL 3.1.9.-V-112336/1
HU ÁBTL 3.1.9.-V-112336/2