Szülei pszichiáterek voltak. A gimnáziumi érettségi után a szegedi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi Karára iratkozott be, azonban tanulmányait félbehagyta és 1938-ban motorszerelő segédlevelet szerzett. A Horthy-korszakban alkalmi szellemi munkákból élt, majd Auróra néven kisvállalatot alapított. 1942-ben került kapcsolatba az illegális kommunista mozgalommal. A második világháború alatt behívták munkaszolgálatra, 1944 nyarán azonban egy erdélyi munkatáborból megszökött és csatlakozott a jugoszláv partizánokhoz. 1945 januárban tért vissza Budapestre. 1946-tól a Szabad Nép munkatársa, majd a szerkesztőbizottság tagja lett, egy ideig Révai József titkára volt. Az 1953 júniusi fordulat után a Nagy Imre miniszterelnök által képviselt reformok hívévé vált. Emiatt menesztették a szerkesztőbizottságból, 1954-ben tudósítóként Zürichben, Berlinben és Párizsban dolgozott, távollétében áthelyezték a Magyar Nemzethez. 1955 májusban a Lapkiadó Vállalat taggyűlésén követelte Rajk László rehabilitálását és a bűnösök felelősségre vonását, illetve a magyar–jugoszláv viszony tisztázását, amiért kizárták az MDP-ből és elbocsátották a laptól. Ezt követően könyvtárosként, a Corvina Kiadó fordítójaként, lektoraként dolgozott. 1956 nyarán Rákosi leváltása után visszavették az MDP-be és október 22-én pedig a Szabad Néphez.
1955 őszén Haraszti Sándor, Losonczy Géza, Vásárhelyi Miklós mellett egyik megfogalmazója volt a számos kommunista író és művész által aláírt, az MDP Központi Vezetőségéhez intézett memorandumnak, amiben a kulturális életbe való adminisztratív beavatkozás megszüntetését követelték. A Nagy Imre körül csoportosuló pártellenzék egyik hangadójaként, Nagynál radikálisabb nézeteket vallott: elutasította az egypártrendszert és a monolit pártfegyelmet. Október 23-án Nagy Imrével ellentétben üdvözölte a fegyveres felkelés kitörését, elsőként ismerte el, hogy forradalom zajlik Magyarországon, és amikor ismét megjelenhetett, a Szabad Népbe az október 23-ai követeléseket támogató cikkeket írt. Telefonon tartotta a kapcsolatot a Belügyminisztérium Budapesti Főosztályának Deák téri központjával, komoly befolyása volt arra, hogy Maléter Pál és Kopácsi Sándor a Budapesti Rendőrfőkapitányság vezetője tárgyalásokat kezdett a felkelők képviselőivel. Október 27-én jelentős szerepet játszott abban, hogy az úgynevezett angyalföldi küldöttséggel folytatott tárgyalás hatására Nagy elszánta magát a cselekvésre, majd személyesen részt vett a kormánynyilatkozat (Nagy Imre másnapi rádióbeszéde) megfogalmazásában. Október 30-án Kende Péterrel és másokkal megalapította a Magyar Szabadság című forradalmi lapot. A szovjet csapatok bevonulását követően nem kért menedéket a jugoszláv nagykövetségen, illegalitásban röplapokat szerkesztett, amit több száz példányban terjesztettek. November 13-án a volt pártellenzék itthon maradt tagjaival a különböző restauráció-ellenes csoportokból Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom néven ellenállási szervezetet hozott létre és Október Huszonharmadika címen illegális lapot adott ki. 1956. december 5-én, amikor szovjet segítséggel a karhatalom őrizetbe vette a politikai ellenállás számos vezetőjét, őt is letartóztatták.
1958. június 15-én a Nagy Imrével és társaival szemben indított büntetőper III. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.
Eredetileg a Kisfogház udvarán hantolták el, majd 1961-ben temették el az Új Köztemetőben.
Mártírtársaival együtt 1989. június 16-án volt az ünnepélyes újratemetése, július 6-án pedig rehabilitálták.
HU ÁBTL 3.1.9 – V-150000/73
HU MNL OL XX-5-h – V-150000 – 003/1958
HU MNL OL XX-5-h – 003/1958 –V-150000/52
HU MNL OL XX-5-h – 003/1958 –V-150000/73
HU MNL OL M-KS 288.f. – 4/14/1. öe.