1927-ben szülei a Felvidékről vándoroltak ki Belgiumba, 1939-ben az első bécsi döntés után tértek vissza Magyarországra. Nagymaroson végezte el a négy polgári iskolát, majd szerszámkészítő lakatosnak tanult a Kábel- és Műanyag Gyárban, ahol az édesapja is dolgozott. Ez volt az egyetlen munkahelye, ahonnan 1957. január 30-án bocsátották el. 1953 és 1955 között Szentendrén a műszaki zászlóaljnál teljesített katonai szolgálatot
1956. október 23-án Budapesten részt vett a Bem téri tüntetésen, majd ott volt a Parlament előtt. Onnan egy csoporttal a diákok követeléseinek kinyomtatása érdekében a Szikra nyomda elé vonult, majd a XX. kerületben társaival a rendőröktől fegyvereket szereztek. Rövid időre csatlakozott a rádiónál harcolókhoz. Október 25-től Budapest több pontján részt vett az utcai harcokban, többek között a Baross utca és a Nagykörúton sarkán, a Rákóczi téren és a Corvin-közben, majd hazautazott a szüleihez. Október 30-án délelőtt tért vissza Nagymarosról a fővárosba és csatlakozott a Hársfa utcai nemzetőrséghez, ahonnan együtt mentek a Köztársaság térre az MDP Budapesti Pártbizottság székházához, ahol részt vett a pártház ostromában, a Rákóczi út 61. számú ház tetejéről tüzelt a pártházra. Az épület előcsarnokában ott volt, amikor a picéből előjöttek a pártházat védő pártmunkások és államvédelmi sorkatonák, majd közreműködött a bántalmazásukban. Több társaival együtt az épület elé tereltek hat államvédelmi sorkatonát, majd falhoz állították és tüzet nyitottak rájuk. A következő napokban a Hársfa utcai nemzetőrség tagjaként a környéken járőrözött, társaival kifosztották a környékbeli üzleteket és egy katonai ruharaktárt. November 4-én az Üllői úton többed magával részt vett az összecsapásokban, majd hazatért Nagymarosra és bekapcsolódott a helyi nemzetőrség munkájába. 1957. március 14-én többekkel együtt őrizetbe vették, miután gúnyos megjegyzéseket tettek a munkásőrökre.
1958. szeptember 4-én a Galgóczi Zoltánnal és társaival szemben indított bűntetőper V. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.
HU ÁBTL 3.1.9. V-144360/1-4.
HU ÁBTL III. 9.2. – VII. tétel – sz. n. – Elítéltek létszáma
HU ÁBTL 4.1. A-1264 – I. fokú ítélet jóminőségű másolata
HU BFL XXV– 4.f.9. – 8068/1958