Apja pénzügyőri altiszt volt Szolnokon. Nagyváradon végezte középiskolai tanulmányait és majdnem két évet a helyi hadapródiskolában. 1915-ben bevonult katonának a 26. gyalogezredhez. 1918-ban a 14. gyalogezredtől szerelt le őrmesterként. 1919-től Budapesten élt és különböző hivatali munkákat vállalt. 1920-ban a pesterzsébeti rendőrkapitányság bűnügyi referense volt, majd rövid ideig detektívként, majd kereskedőként dolgozott. 1923-tól 1927-ig hivatásos katona volt, majd magánnyomozó lett. 1942 tavaszán egy hónapig a VKF/2. „nemzetvédelmi osztályán”, 1944 márciusától két hónapig a VKF/2. kémelhárító osztályán szolgált. 1946 tavaszán népellenes bűncselekmény gyanúja miatt őrizetbe vették. Később ideiglenesen szabadlábra helyezték, ekkor illegalitásba vonult.
1942-ben a VKF/2. „nemzetvédelmi osztály” nyomozójaként feljelentett egy önkényesen eltávozó munkaszolgálatost, valamint részt vett két őrizetbe vett személy súlyos bántalmazásában.
Népellenes bűntett gyanúja miatt 1953. november 28-án őrizetbe vették.
Vizsgálati fogságban halt meg.
HU ÁBTL 3.1.9. V-26159