Marschall László

Születési hely:
Kispest
Budapest XIX.
Születési idő
Lakóhely
Budapest II.
Foglalkozás(ok)
rendőrtiszt
újságíró
Életrajzi megjegyzés

1945-ben a magyar politikai rendőrség állományába került, majd a határrendőrség vezetője lett. 1948-tól a Belügyminisztérium nevelési osztályát vezette rendőr ezredesi rendfokozatban. 1949 elején leszerelt, majd kinevezték a Népsport főszerkesztőjének.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

1946-tól kezdve bekapcsolódott a Rajk László belügyminiszter által vezetett demokráciaellenes összeesküvésbe.

A cselekmény helyszíne(i)
A cselekmény minősítése(i)
a demokratikus államrend és a köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedésben való részvétel bűntette
hűtlenség bűntette
Büntetőintézkedés

1949. november 8-án jogerősen halálra ítélték.

Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Kivégzés
Temetés helye
Temetésre vonatkozó egyéb információk

Innen 1957-ben exhumálták és a Farkasréti temetőben újratemették.

Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Jelenleg nem ismert.
Megjegyzés
A Rajk–Brankov-ügy egyik mellékperében ítélték el.
Perújítás során a korábbi ítéleteket hatályon kívül helyezték és 1954. október 15-én bűncselekmény hiányában felmentették a vádak alól.
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 2.1. I/5
HU ÁBTL 2.1. I/5a
HU ÁBTL 2.1. X/36
HU ÁBTL 2.1. X/37