Értelmiségi családból származott. Gimnáziumi érettségi után a Ludovika Akadémián végzett. 1937-től hivatásos katonaként szolgált, 1945-ig századosi rendfokozatot ért el. A németek bevonulásakor illegalitásba vonult. 1946-ig az új magyar hadseregben is szolgált, majd saját kérésére leszerelt. 1949-ben internálták. Szabadulása után, 1953-ban a földalatti építkezéseken lett keszonos, majd a gépkocsivezetői képesítés megszerzése után ebben a munkakörben vállalt munkát.
1956. november 29-én családjával Ausztriába szökött. Bécsben Kovács Istvánnal együtt az amerikai nagykövetség épületében kapcsolatba került az amerikai hírszerző szervek beosztottjaival és anyagi ellenszolgáltatásért vállalkozott magyarországi katonai térképek megszerzésére és kicsempészésére. A megbízás alapján december 29-én Kovács Istvánnal és két ismerősével visszaszökött Magyarországra. December végén felvette a kapcsolatot Budapesten a Térképészeti Intézetben szolgálatot teljesítő Horváth Andor és Márkus Imre honvéd alezredessekkel, hogy magas jutalék fejében szerezzék meg a térképeket és szökjenek velük külföldre. Kováccsal együtt és egyedül is többször tárgyalt a térképek megszerzéséről, azonban a két alezredes nem vállalkozott a feladatra, hanem feljelentette Marényiékat.
1957. szeptember 27-én a Kovács Istvánnal és társaival szemben indított büntetőper II. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.
HU ÁBTL III. 9.2. – VII. tétel – sz. n. – Elítéltek létszáma
HU HIM HL – XI.22 – 0039/1957