Marényi Ernő

Névváltozat(ok)
Merényi Ernő
Születési hely:
Zalaegerszeg
Zala vármegye
Születési idő
Lakóhely
Vecsés
Pest vármegye
Foglalkozás(ok)
katonatiszt
gépkocsivezető
Életrajzi megjegyzés

Értelmiségi családból származott. Gimnáziumi érettségi után a Ludovika Akadémián végzett. 1937-től hivatásos katonaként szolgált, 1945-ig századosi rendfokozatot ért el. A németek bevonulásakor illegalitásba vonult. 1946-ig az új magyar hadseregben is szolgált, majd saját kérésére leszerelt. 1949-ben internálták. Szabadulása után, 1953-ban a  földalatti építkezéseken lett keszonos, majd a gépkocsivezetői képesítés megszerzése után ebben a munkakörben vállalt munkát.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

1956. november 29-én családjával Ausztriába szökött. Bécsben Kovács Istvánnal együtt az amerikai nagykövetség épületében kapcsolatba került az amerikai hírszerző szervek beosztottjaival és anyagi ellenszolgáltatásért vállalkozott magyarországi katonai térképek megszerzésére és kicsempészésére.  A megbízás alapján december 29-én Kovács Istvánnal és két ismerősével visszaszökött Magyarországra. December végén felvette a kapcsolatot Budapesten a Térképészeti Intézetben szolgálatot teljesítő Horváth Andor és Márkus Imre honvéd alezredessekkel, hogy magas jutalék fejében szerezzék meg a térképeket és szökjenek velük külföldre. Kováccsal együtt és egyedül is többször tárgyalt a térképek megszerzéséről, azonban a két alezredes nem vállalkozott a feladatra, hanem feljelentette Marényiékat.

A cselekmény helyszíne(i)
Bécs
Ausztria
Budapest XIII.
A cselekmény minősítése(i)
hűtlenség bűntettének kísérlete
Büntetőintézkedés

1957. szeptember 27-én a Kovács Istvánnal és társaival szemben indított büntetőper II. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Kivégzés
Temetés helye
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Budapest, X. 1185/1957
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 3.1.9. V-144983
HU ÁBTL III. 9.2. – VII. tétel – sz. n. – Elítéltek létszáma
HU HIM HL – XI.22 – 0039/1957