Értelmiségi családból származott, szülei pedagógusok voltak. A jászberényi gimnáziumban érettségizett, majd 1949-ben a Magyar Agrártudományi Egyetem állatorvosi karán folytatta tanulmányait. Itt hét félévet hallgatott, majd kizárták az intézetből, ezután állategészségügyi felcserként dolgozott. 1955-1956-ban villanyhegesztői tanfolyamot végzett, majd egy rövid időre a Vörös Csillag Traktorgyárban helyezkedett el. 1956 augusztusától a pomázi posztógyárban dolgozott hengerszerelőként.
1956 októberében Pomázon megalakította a nemzetőrséget, amelynek parancsnoka lett. November 4-én a községbe nagyobb fegyverszállítmány érkezett, hogy ezek segítségével megszervezzék a szovjetekkel szemben az ellenállást. A szállítmányt társaival elrejtette a pomázi sportotthon színháztermének dobogója alá. A karhatalmisták többször jártak Pomázon, hogy begyűjtsék a fegyvereket, ők azonban nem adták le azokat. December 10. körül a nehézfegyvereket és a lőszereket elszállították a közeli Majdánpola hegyre, ahol egy gödörben vízmentesen elrejtették azokat.
1957. február 12-én a Bóna Zsigmonddal és társaival szemben indított büntetőper I. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.
HU HIM HL – XI.22 – 2083/1957