Ugrás a tartalomra

BM ORFK II. Főosztály Vizsgálati Osztálya

Kapcsolódó személyi adatlapok

Gyulai Lajos bűnügye

Gyulai Lajos 1956. október végén Ausztrián keresztül visszatért Budapestre, hogy részt vegyen a szovjetek elleni harcokban. A VII. kerületben, a Hársfa utcai rendőrkapitányságon jelentkezett nemzetőrnek. November 2-án már három szakasz parancsnoka és összekötő volt a nemzetőrség és a VII. kerületi munkástanács között. Miután Földvári György operatív vezető megsebesült, Gyulai lett az utódja. November 5-én megválasztották a fegyveres csoportokból megalakult katonai tanács parancsnok-helyettesének.

Nagy József és társai bűnügye

A vádlottak Corvin közi csoport olyan tagjai voltak, akik szervezői, vezetői és aktív tagjai maradtak az 1956. november 4-e utáni ellenállásnak. Mindannyian 1956. október 23. és november 4. között részt vettek a szovjet hadsereg elleni fegyveres harcokban. November 4-én a szovjet túlerővel szemben feladták az ellenállást és a csoport tagjainak egy része hazament, de voltak olyanok, akik más harcoló egységekhez csatlakoztak. 1956 november közepétől néhány volt „corvinista” a Központi Honvéd Kórházban kezdett ellenállást szervezni, röplapokat készítettek és terjesztettek.

Renner Péter és társai bűnügye

Renner Péter 1956. október 30-án csatlakozott a Corvin közben működő fegyveres csoporthoz, ahol előbb őrszolgálatot látott el, majd a szovjet csapatmozgásról megismert adatokat vezette fel térképre. Hamarosan összekötőnek nevezték ki a Corvin köziek és a budapesti katonai parancsnok, Király Béla között. November 5-én a fegyveres csoport tagjai Angyalföldre vonultak vissza, ekkor Renner elhagyta a csoportot.