Belényesi László

Születési hely:
Erdőszentgyörgy
Románia
Születési idő
Lakóhely
Budapest VI.
Foglalkozás(ok)
tanító
segédmunkás
Életrajzi megjegyzés

Kispolgári családból származott. Tanító, majd iskolaigazgató volt. Tartalékos tisztként 1940-ben részt vett Erdély visszafoglalásában, majd a Szovjetunió elleni hadműveletekben. 1946-ig szolgált a hadseregben, századosi rendfokozatot ért el. Nyugdíjazása után segédmunkásként dolgozott. 1945 után a Szociáldemokrata Pártban, majd a Magyar Radikális Pártban politizált.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

1948 nyarán Debrecenben Kincs Pállal együtt egy titkos szervezetet hozott létre. A Tiszántúl katonai és polgári közigazgatásának megszervezésével kívánták támogatni a következő háború során Magyarországra betörő nyugati csapatokat. Később szervezkedésüket az egész országra ki akarták terjeszteni.

A cselekmény helyszíne(i)
Debrecen
Hajdú-Bihar vármegye
A cselekmény minősítése(i)
a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének bűntette
Büntetőintézkedés

1952. február 13-án a Belényesi Lászlóval és társaival szemben indított büntetőper I. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Kivégzés
Temetés helye
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Jelenleg nem ismert.
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 3.1.9. V-61599