Horák Jenő

Születési hely:
Szank
Bács-Kiskun vármegye
Születési idő
Lakóhely
Kecskemét
Bács-Kiskun vármegye
Foglalkozás(ok)
magántanár
Életrajzi megjegyzés

Apja kovácsmester és 28 holdas gazdálkodó volt. Horák hittudományi főiskolát és jogi akadémiát végzett. Rövid ideig a minorita szerzetesrend tagja volt. 1944-ben a kecskeméti jogi akadémián tanított. 1945 után közigazgatási tanfolyamot vezetett. 1945-től 1947-ig az SZDP tagja volt. 1949 nyarán Nyugatra szökés közben elfogták és tiltott határátlépés miatt elítélték. 1949 novemberéig fogházbüntetését töltötte.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

1950 szeptemberében egy illegális fegyveres szervezkedést kezdett szervezni Kecskemét környékén, amely célja a fennálló rendszer megdöntése volt. Több személyt személyesen vont be a szervezkedésbe, akikkel Csáky Ferencen keresztül tartotta a kapcsolatot. Utasította a tagokat, hogy szerezzenek fegyvert. E célból 1950. december 24-én meg akarták támadni a tázlári rendőrőrsöt.

A cselekmény helyszíne(i)
Kecskemét
Bács-Kiskun vármegye
A cselekmény minősítése(i)
a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezésének és vezetésének bűntette
Büntetőintézkedés

1951. augusztus 7-én a Horák Jenővel és társaival szemben indított büntetőper I. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Kivégzés
Temetés helye
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Budapest X. 698/1951
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 2.1. X/36
HU ÁBTL 3.1.9. V-47233
HU ÁBTL 3.1.9. V-47233/1