Dinnyés János, ifj.

Születési hely:
Alberti
Albertirsa
Pest vármegye
Születési idő
Lakóhely
Budapest IX.
Foglalkozás(ok)
egyetemi hallgató
Életrajzi megjegyzés

1950-ben szakérettségi tett, majd megkezdte tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol ösztöndíjas gépészmérnök-hallgató volt. 1948-ban kizárták a kommunista pártból. Apja ácssegéd volt.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

Ifj. Dinnyés János 1951. december 16-án a 16 éves György nevű öccsével az albertirsai rendőrőrs elé ment és követelte László nevű testvérük elengedését, akit csendháborítás és hatósági közeggel szembeni engedetlenség miatt előállított a rendőrség. A helyi párttitkár, Rajs Ferenc is megjelent a helyszínen és próbálta őket csitítani. János és öccse erre rátámadtak a párttitkárra és többször megütötték őt. A fiúk szülői házánál tartott házkutatás során a padláson egy géppisztolyt, egy pisztolyt és lőszereket találtak.

A cselekmény helyszíne(i)
Albertirsa
Pest vármegye
A cselekmény minősítése(i)
lőfegyver és lőszer rejtegetés bűntette
Büntetőintézkedés

1951. december 20-án az ifj. Dinnyés Jánossal és társaival szemben indított büntetőper I. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Kivégzés
Temetés helye
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Budapest X. 1058/1951
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 2.2.1. I/6. 1/569.
HU ÁBTL 3.1.9. V-73215