Csia Sándor

Születési hely:
Hegybánya
Szlovákia
Születési idő
Lakóhely
Szentendre
Pest vármegye
Foglalkozás(ok)
politikus
Életrajzi megjegyzés

Apja a bányahivatal vezetője volt Zalatnán. Csia Sándor középiskolai tanulmányait a kolozsvári református kollégiumban végezte, majd Budapestre került a Műegyetemre. 1914-ben az első világháború kirobbanásakor bevonult katonának, a keleti és az olasz frontokon harcolt, 1916-ban megsebesült és olasz hadifogságba esett. Innen 1919-ben tért vissza, Szentendrén telepedett le. A Szegedi Tudományegyetemen államtudományi diplomát szerzett, majd elhelyezkedett a Budapesti Helyiérdekeltségű Vasútnál. 1933-ban megismerkedett Szálasi Ferenccel, 1935-ben belépett Szálasi pártjába, 1939-ben a Nyilaskeresztes Párt jelöltjeként országgyűlési képviselő lett. Szálasi 1944 októberében kinevezte a kormányzótanács tagjává. 1945-ben Németországba menekült, ahol amerikai hadifogságba esett.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

Tagja volt az 1944. október elején jobboldali képviselőkből megalakult Nemzeti Szövetségnek. A szövetég céljai között szerepelt a háború minden erővel való továbbfolytatása és a fegyverszünet megkötésének megakadályozása. A Nyilaskeresztes Pártban betöltött vezető szerepével hozzájárult a háborús események alakulásához.

A cselekmény helyszíne(i)
Budapest
A cselekmény minősítése(i)
háborús bűntett
Büntetőintézkedés

1946. március 1-én a Szálasi Ferenccel és társaival szemben indított büntetőper IV. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.

Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Kivégzés
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Budapest, V. 186/1946
Megjegyzés
Részleges feldolgozás.
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 2.2.1. I/3. 3/1073.
HU ÁBTL 3.1.9. V-19430/12
HU ÁBTL 3.1.9. V-19430/12b