Budai István és társai a szolnoki 40/1. honvéd gyalogzászlóalj 1. századának beosztottjaiként 1941 decemberétől kezdve a keleti fronton számos esetben felbujtói, tettesei és részesei voltak polgári lakosok törvénytelen megkínzásának és kivégzésének.
Domján Jenő 1944 novemberétől nyilas pártszolgálatosként több személy elfogásában, kihallgatásában és megkínzásában vett részt Budapesten.
Kriszten Ferenc Rafael, az újhatvani ferences rendház vezetője és társai 1950 júniusában erőszakba torkolló tüntetést szerveztek a rendház előtt, hogy megakadályozzák a szerzetesek rendőrök általi elhurcolását.
Pásztóy Ödön 1942 elején főhadnagyi rendfokozatban a magyar megszálló hadsereg kötelékébe tartozó 40/I. gyalogzászlóalj parancsnoka volt a keleti fronton. Egységében Budai István zászlós vezetésével megszervezett egy különítményt, amely partizántámadás elhárításának ürügye alatt rendszeresen kegyetlenkedett a megszállt ukrán területen élő polgári lakossággal. Az osztag tagjai több falut felgyújtottak és több mint száz polgári személyt kivégeztek.
Réthy Andor és társai a szolnoki 40. honvéd gyalogezred parancsnokaként és az alakulat tagjaiként 1941. december 6. és 1942. május közepe között a keleti fronton több esetben megtámadtak és felgyújtottak ukrán falvakat, a menekülő polgári lakosságot legyilkolták, az elfogott személyeket kivégezték vagy a felügyeletük alatt álló ukrán milicistákkal végeztették ki.
Zsolnai Mihály a Vasbeton Gyárépítési Nemzeti Vállalat alkalmazottjaként, egyben a pápai katonai repülőtér építésének vezetőjeként 1949 októberében Ausztriába szökött, ahol az angol és az amerikai hírszerző szervek előtt részletesen beszámolt a repülőtér építkezési munkálatairól. Miután az amerikai katonai hírszerző szolgálat beszervezte és kiképezte, 1950 februárjában visszaszökött Magyarországra, majd két személyt a hírszerzésbe bevonva hozzálátott a katonai adatokat gyűjtéséhez.